Csízió

Csízió (163)

2010. augusztus 21. szombat, 13:21

Ám szólt a tanító néni:

Írta: Martonné Lakati Viktória

kisfiu5-Várj! Még nem kezdhetsz!
És megvárta, míg mindenki rá figyelt.

-Most – magyarázta a gyerekeknek
-Tálat formázunk.
Pompás! – gondolta a kisfiú.
Imádott tálat formázni.
S máris mindenféle alakú
És méretű edényeket gyártott.

De szólt a tanító néni:
-Várj! Majd megmutatom, hogy kell.
És mindenkinek megmutatta, hogyan kell
Szép, öblös tálat formázni.
-Tessék! – mutatott rá.
- Most kezdhetitek.

 

Tovább

2010. augusztus 21. szombat, 13:21

Egy másik napon,

Írta: Martonné Lakati Viktória

kisfiu4Mikor a kisfiú szépen besétált
Az ajtón, egyenesen a tanterembe.
A tanító néni így szólt:
-Ma gyurmázni fogunk.
Pompás! – gondolta a kisfiú.
Imádott gyurmázni.

Mindenfélét tudott csinálni gyurmából:
Kígyót és hóembert,
Elefántot meg egeret,
Autót és teherkocsit.
Lelkesen nyomkodni kezdte hát
A gyurmáját.

 

Tovább

2010. augusztus 21. szombat, 13:19

De szólt a tanító néni:

Írta: Martonné Lakati Viktória

kisfiu3-Várj! Majd megmutatom, hogy kell.
És piros virágot rajzolt a táblára,
Zöld szárral.
-Tessék! – mutatott rá.
- Most kezdhetitek.

A kisfiú a tanító néni virágjára nézett,
Aztán a sajátjára.
A saját virágja jobban tetszett neki,
De hallgatott erről.
Megfordította a papírt,
És rajzolt egy olyan virágot, mint a táblai.
Pirosat, zöld szárral.

 

Tovább

2010. augusztus 21. szombat, 13:16

- Ma rajzolni fogunk.

kisfiu2Pompás! – gondolta a kisfiú.
Imádott rajzolni.
Mindenfélét tudott rajzolni:
Oroszlánt és tigrist,
Csirkét és tehenet,
Vonatot és hajót.
Elővette hát a színeseit,
És rajzolni kezdett.

De a tanító néni rászólt:
- Várj! Még nem mondtam, hogy kezdhetitek!
És megvárta, míg mindenki rá figyelt.

-Helyes - mondta a tanító néni.
-Virágot fogunk rajzolni.
Pompás! – gondolta a kisfiú.
Imádott virágot rajzolni.
S gyönyörű csokor kezdett kikerekedni
Rózsaszín, narancssárga és kék ceruzája alól.

 

Tovább

2010. augusztus 21. szombat, 13:11

A kisfiú

Írta: Helen E. Buckley

kisfiu1Egyszer egy kisfiú iskolába ment.
Egy egészen kisfiú.
Egy egészen nagy iskolába.
De amikor a kisfiú
Látta,hogy szépen be tud sétálni az ajtón
Egyenesen a tanterembe,
Nagyon örült.
És az iskola már nem is látszott
Olyan nagynak.

Egyik délelőtt,
Amikor a kisfiú egy ideje az iskolában ült,
Így szólt a tanító néni:

 

Tovább

2010. július 18. vasárnap, 10:33

Sok emberélet,

Írta: Martonné Lakati Viktória
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter

 

a Mesterakár a lehangolt húr,
Ütött-kopott, vétkektől szennyes,
Megkaphatja bárki olcsón,
Bizony, mint az avítt hegedűt.
Egy tál lencse, pohár bor,
Perdül a kocka – és sodródik tovább.
Az ára szinte semmi, s kis híján
Koppan már a kalapács.
Ám jő a Mester, s a tudatlan tömeg
Nem érti, mitől a hirtelen változás,
Ami a lélek értékét megezerszerezi.
Pedig egyszerű: a Mester érintésétől.

IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter

 

kalapacsFurcsán fojtott hangon szólt:
-Ki ad többet a hegedűért?
Felmutatta a hangszert és a vonót.
-Ezer dollár, ki ad érte kettőt?
Kétezer dollár! Ki ad hármat?
Háromezer először, háromezer másodszor,
Háromezer harmadszor!
Tapsolt a terem, de valaki bekiabált:
-Nem értem, mitől ez a hirtelen
Értéknövekedés? Nem váratott magára a válasz:
-A mester érintésétől.

 

Tovább

2010. július 18. vasárnap, 10:30

Letörölte a port...

Írta: Martonné Lakati Viktória
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter

mester

 

 

az ódon hangszerről,
Felhangolta a megereszkedett húrokat.
Tiszta és édes dallam kelt szárnyra,
Akár egy égi angyal éneke.

 

Tovább

2010. július 18. vasárnap, 10:27

A mester érintése

Írta: Myra B. Welch
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter

 

hegedu

 

Ütött-kopott volt,s az árverező
Úgy hitte, fáradni kár.
Mégis kezébe vette a vén hegedűt,
S mosolyogva mutatta fel.
-Hölgyeim, és uraim, figyelmet kérek!
Lássuk, a licitálást ki kezdi?
Egy dollár,  ott hátul, kettő, igen!
Csak kettő? Ki ad hármat?
Három dollár először, és másodszor is…
Már koppant volna a kalapács, de mégsem,
A terem végéből ősz hajú férfi
Lépett közelebb, s felemelte a vonót…

Tovább

2010. június 20. vasárnap, 11:27

A mexikói elmosolyodott,

Írta: Martonné Lakati Viktória
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter

 

egyenkent5

 

lehajolt, felvett egy újabb tengeri csillagot, és a hullámok közé dobta.


-    Ennek az egynek mégsem mindegy!

<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
8. oldal / 12

Menü

A perc igeverse

Ekkor Jézus ezt mondta nekik: "Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené...
Márk evangéliuma 12:17

Programok röviden

2018.07.10-15. Angol tábor

2018.07.15. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: vendég
Angoltábor záró

2018.07.19. csütörtök 19:00
Bibliaóra 
Igehirdető: Tóth Zoltán

2018.07.22. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Merényi Zoltán

2018.07.22. vasárnap 18:00
Istentisztelet
Igehirdető: Merényi Zoltán

2018.07.26. csütörtök 19:00
Bibliaóra
Igehirdető: Tóth Krisztián

2018.07.29. vasárnap egész nap
Kirándulás Szokolyán

2018.08.02. csütörtök 19:00
Bibliaóra 
Igehirdető: Meláth Attila

2018.08.05. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Úrvacsora

2018.08.05. vasárnap 18:00
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2018.08.09. csütörtök 19:00
Bibliaóra
Igehirdető: Tóth Krisztián

2018.08.12. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2018.08.12. vasárnap 18:00
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

 

A gyülekezet részletes programjának
excel táblázataxlsx ide kattintv
a tölthető le

(2018.ápr.-szept.)


 

Követés

face_small
twit