Csízió

Csízió (166)

2015. november 10. kedd, 15:02

Légy hálás!

Írta: mai ige

hálaadónap5

2015. szeptember 19. szombat, 14:29

Együtt munkálkodás

Írta: internet

festoEgy nagy kanna megkevert festék volt a szobában, mire a festék így szólt:
"Hamarosan befestem a házat."

Erre az ecset méltatlankodva felkiáltott:
"Nem te, hanem én fogom befesteni azt."

A falnak támasztott létra is felszisszent:
"Milyen messze tudnál eljutni nélkülem?"

A festő hallotta mindezeket az öntelt megjegyzéseket és így válaszolt:
"Talán jobb lesz, ha szabadnapot veszek ki. Kíváncsi vagyok rá, hogy befestik-e a szobát, mire visszajövök?"


Még a legtehetségesebb munkás is csak eszköz Isten kezében.

2015. június 23. kedd, 12:28

A pillangó

Írta: internet
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter

Egy nap egy kis pillangó látszott egy félig nyitott selyemgubóban. A férfi ült és nézte a pillangót néhány óráig, ahogy küzdött, hogy testét kiszabadítsa a kis lyukon keresztül. Aztán úgy tűnt, a folyamat teljesen megállt. Úgy látszott, mindent megtett, amit tudott, és semmi többre nem képes. A férfi eldöntötte, segít a pillangónak: fogott egy ollót és kinyitotta a selyemgubót. A pillangó könnyen kijutott. De a teste összeaszott volt, gyenge és a szárnyai összezsugorodtak.

A férfi tovább nézte, mert várpillangota, hogy bármelyik pillanatban kinyílhatnak a szárnyak, megnőnek, kitárulnak és képesek lesznek elvinni a pillangó testét, szilárdak és erősek lesznek.

Semmi nem történt! A pillangó az életét ebben a gyenge testben, összeaszott szárnyakkal töltötte. Soha nem volt képes repülni.

Amit a férfi az ő kedvességével és jóindulatával nem értett, hogy a szűk selyemgubó és a küzdelem a szűk nyíláson keresztül szükséges a pillangónak! Ez a természetes útja, hogy a pillangó kiszabadítsa testét a selyemgubóból, szárnyaival képes legyen repülni.

Néha pontosan a nehézségekre van szükségünk az életben. Ha hagyjuk az életünket akadálytalanul folyni, ez megbénít minket. Nem leszünk erősek, amikor annak kell lennünk. Nem fogunk tudni repülni.

Kértem erőt… és kaptam nehézségeket, amelyek erőssé tesznek.
Kértem bölcsességet… és kaptam problémákat, hogy megoldjam őket.
Kértem jómódot… és kaptam agyat és izmot, hogy dolgozzak.
Kértem bátorságot… és kaptam akadályokat, hogy legyőzzem azokat.
Kértem szeretetet… és kaptam bajban lévő embereket, hogy segítsek.
Kértem jóindulatot… és kaptam lehetőségeket.

Semmit nem kaptam meg, amit akartam… De mindent megkaptam, amire szükségem volt.

Éld az életet félelem nélkül, nézz szembe az akadályokkal, tudd, hogy képes vagy legyőzni őket Jézus Krisztus segítségével. Csak belé vesd bizodalmad!

2015. június 06. szombat, 19:29

Kedvcsináló a Retrokonfihoz!

Írta: Régi ifik

Régi ifjúsági találkozók videói

 

Képek a múltból

2015. május 10. vasárnap, 12:38

Az ajándék

Írta: internet

"Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó  ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?" (Mt. 7.11.)

Egy végzős egyetemista fiú már hónapok óta kinézett magának egy sportkocsit az egyik autószalonban. Tudta, apjának nem okozna gondot, hogy megvegye neki, ezért volt olyan bátor, és ezt kérte magának  ajándékba annak örömére, hogy befejezi az egyetemet.
A fiú véletlenül megtalálta az apja íróasztalán a kocsi megrendelőlapját. Nagyon megörült, hogy meg fogja kapni a kocsit, és izgatottan várta a diplomaosztó napját.
Amikor végre eljött a nagy nap, és megkapta a diplomát, édesapja behívta az irodájába, és ezt mondta:ajándékdoboz-kép
- Fiam! Büszke vagyok rád, és nagyon szeretlek! Örülök, hogy ilyen jól helyt álltál az egyetemen, és most elkezdheted a nagybetűs életet. Hadd nyújtsam át sok szeretettel ezt az  ajándékot – és erre egy szép díszdobozt vett elő.
A fiú izgatottan kezdte el kinyitni a dobozt, és döbbenten látta, hogy egy Biblia volt benne, melybe arannyal bele volt gravírozva a neve. Nagyon mérges lett és ezt üvöltötte:
- Apám! Van egy csomó pénzed és erre csak egy Bibliát vagy képes ajándékba adni!? – végül mérgében elrohant, és otthagyta a Bibliát a kis díszdobozban.

Évekkel később a fiú nagyon sikeres lett az üzleti életben. Volt egy jó állása, csodálatos családja és mindenki egészséges volt. Egyik nap eszébe jutott az édesapja, hogy meg kellene látogatnia, mivel már idős volt. A diplomaosztó napja óta nem látta. Miközben ezen gondolkodott, telefonon hívták és közölték vele a szomorú hírt, hogy az édesapja meghalt. Nagyon megdöbbent!
Amikor elkezdte intézni a temetés körüli teendőket, elment az apja házába, mivel szüksége volt néhány hivatalos papírra.
Amint belépett a házba szomorúság és megbánás fogta el. Apja iratai között keresgélve megtalálta azt a Bibliát, amit kapott tőle. Érintetlenül ott volt az asztalán, ahogy azt ő ott hagyta.
Könnyes szemmel nyitotta ki, és az első oldalon a Máté 7:11 szerepelt apja kézírásával:
- Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?
És ahogy olvasta ezt az igét, a Biblia hátuljából kicsúszott egy slusszkulcs. Annak a sportkocsinak a kulcsa, amit apjától kért. A bilétáján a szalon neve, ahol átveheti, és egy megjegyzés: kifizetve.

Milyen sok alkalommal utasítjuk vissza Jézus  ajándékait, csak azért, mert nem abban a csomagolásban kapjuk, mint ahogyan azt kértük!

2015. április 19. vasárnap, 15:58

Anyai szeretet ára

Írta: internet

A kisfiú kiment a konyhába, ahol édesanyja épp vacsorát főzött, és átnyújtott neki egy teleirt papírlapot. Az anya megtörölgette a kezét a kötényében, kezébe vette a papírt, és a következőket olvasta:

Fűnyírás  5,00 dollár 
A szobám kitakarítása ezen a héten 1,00 dollár
Bevásárlás anya helyett 0,50 dollár
Vigyázás az öcsémre, amíg anya bevásárolt     0,25 dollár
Szemétkihordás
1,00 dollár
Jeles félévi bizonyítvány 5,00 dollár
Szemétszedés és gereblyézés a kertben 2,00 dollár
Összes tartozás: 
14,75 dollár

anya

Az anya lenézett gyermekére, aki várakozásteljesen állt előtte, egy kicsit kutatott emlékezetében, majd tollat ragadott, megfordította a papírlapot, és ezt írta a hátoldalára:

Kilenc hónapig méhemben hordoztalak ingyen
Éjszakákon át virrasztottam melletted, ápoltalak, és imádkoztam érted ingyen
Melletted álltam a megpróbáltatások idején és nem egyszer megríkattál  
ingyen
Mindent egybevetve, ingyen és bérmentve szerettelek.  
Álmatlanul hánykolódtam, szorongtam, hogy mi vár még rád ingyen
Játékokat, ennivalót, ruhát kapsz, sőt még az orrodat is megtörlöm ingyen
Ha mindezt hozzáadjuk, a szeretetem teljes költsége 0 dollár

Nos, amikor a gyerek elolvasta, amit az anyja irt, hatalmas könnycsepp gördült le az arcán, egyenesen a mama szemébe nézett, és úgy szólt:
- Nagyon szeretlek, anyukám!

Aztán fogta a tollat, és jókora betűkkel számlája alá írta: "Fizetve"

2015. április 02. csütörtök, 10:30

Húsvét üzenete

Írta: Bob Gass

mehecskeEgy apa és fia egy gyönyörű tavaszi napon éppen vidéken autózott, amikor egy méh hirtelen berepült az autó ablakán. A fiú allergiás volt a méhcsípésre, ezért szörnyen megrémült. Az apa gyorsan elkapta a méhet, a markába zárta, aztán újból elengedte. A fiú borzasztóan rettegett, ahogy a méh körülötte zümmögött. Apja ekkor újból kinyújtotta a kezét, és a tenyerét mutatta a fiának. Ott volt húsába fúródva a méh fullánkja.
"Látod?" - kérdezte az apa. "Nem kell már félned. Hagytam, hogy engem csípjen meg. "

Húsvét üzenete ez: ha hiszel nem kell többé félned a haláltól, mert Krisztus már meghalt és feltámadt. A fullánk el lett távolítva. A halál nem a vég, csupán kezdet!

Forrás: Keresztény Média UCB Hungary Alapítvány: www.maiige.hu

2015. február 19. csütörtök, 10:27

Karcolás az autón

Írta: internet

Míg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ és vonalakat karcolt az autó oldalára.
Haragjában a férfi megfogta a gyermek kezét és többször ráütött, nem ismerve fel, hogy a franciakulccsal üti.
A kórházban a gyermek elveszítette az összes ujját a többszörös törés miatt. Mikor a gyermek meglátta az apját, szemében fájó tekintettel kérdezte: Apa, mikor fognak visszanőni az ujjaim?

 Az apa felismerve tettének súlyát, szólni sem tudott. Visszament az autójához és többször belerúgott.
Saját cselekedetétől feldúlva leült az autó elé és a karcolásokat nézte. A gyermek azt írta: "SZERETLEK APA!"

A tárgyak használatra vannak, az emberek szeretetre! A probléma a mai világban az, hogy az emberek vannak használva és a tárgyak szeretve.

Legyünk óvatosak és tartsuk emlékezetünkben ezt a gondolatot: A tárgyak azért vannak, hogy használjuk, az emberek pedig hogy szeressük őket!

father-son-car-wash

Légy ura érzelmeidnek:
- vigyázz a gondolataidra, szavak lesznek belőlük,
- vigyázz a szavaidra, cselekedetek lesznek belőlük,
- vigyázz a cselekedeteidre, megszokások lesznek belőlük,
- vigyázz a megszokásaidra, szenvedély lesz belőlük,
- vigyázz a szenvedélyedre, rabsággá és végzeteddé válhat!

A harag és a szeretet nem ismernek határt. Válaszd a szeretetet, hogy szép és kedves életed legyen!
  

2015. január 06. kedd, 16:41

Noé bárkája

Írta: Internet

Mindent, amit tudnod kell az életben, arra megtanít Noé bárkája.noe barkaja

1. Ne késd le a hajót.

2. Emlékezz, mind ugyanabban a hajóban vagyunk!

3. Tervezz előre. Akkor sem esett az eső, amikor Noé megépítette a Bárkáját.

4. Tartsd jó kondiban magadat. Mikor 60 éves leszel, lehet, hogy valaki felkér egy nagy dologra.

5. Ne törődj a kritikákkal. Csak csináld meg a munkát, amit meg kell csinálni.

6. A jövődet építsd magasra.

7. A biztonságod érdekében mindig párban utazz.

8. A sebesség nem mindig számít. A csiga és a párduc is ugyanabban a hajóban van.

9. Ha stresszes vagy, lebegj kicsit.

10. Emlékezz: a Bárkát amatőrök, a Titanicot pedig profik építették.

11. Nem számít a vihar, ha Istennel vagy, a végén mindig vár a szivárvány.

2014. december 22. hétfő, 10:00

Áldott ünneplést!

 

kariudvozlo

<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
2. oldal / 12

Menü

Igehirdetések videón!

youtubelogo

A perc igeverse

Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.
Lukács evangéliuma 21:33

Programok röviden

2018.10.14. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Tóth Zoltán
Vác Alsóvárosi Református Templomban

2018.10.18. csütörtök 18:00
Bibliaóra
Igehirdető: Merényi Zoltán

2018.10.21. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Vác Alsóvárosi Református Templomban

2018.10.22-25: takarítás
Várunk mindenféle munkára, bármilyen korosztályból mindenkit!
Jelentkezni Révész Sándornál, vagy Kulcsár Gábornál

2018.10.26-28.: Ifjúsági találkozó

2018.10.28. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: vendég

2018.10.31. csütörtök 18:00
Bibliaóra
Igehirdető: Meláth Attila

2018.11.04. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Úrvacsora

2018.11.04. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2018.11.08. csütörtök 18:00
Bibliaóra
Igehirdető: Meláth Attila

2018.11.11. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: vendég
Hálaadónap

2018.11.11. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Floch Gábor
Hálaadónap

A gyülekezet részletes programjának
excel táblázata xlsxide kattintva
 tölthető le

(2018.szept.-2019.jan.)


 

Követés

letöltés
face_small