Gyülekezeti csoportok
Gyülekezeti csoportok

Gyülekezeti csoportok (6)

IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter
eloljarosag1A gyülekezet életét a vezetőség (elöljáróság) irányítja. A vezetői kör feladata, hogy a gyülekezet folyamatos működéséhez szükséges döntéseket meghozza, gazdálkodjon a meglévő emberi és anyagi lehetőségekkel.
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter
thumb_enekkar2Vegyeskarunk jelenlegi létszáma kb. 40 fő, amely vasárnaponként rendszeresen az istentiszteleteken és egyéb ünnepi alkalmakon szolgál.
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter
Gyülekezetünkben sok házaspár él, akik rendszeresen két különböző csoportban találkoznak, hogy megbeszéljék a családi élet örömeit, nehézségeit, kihívásait, problémáit.
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter
Ifjúságunk kb. 30-35 főből áll, fiúk és lányok vegyesen.
A gyülekezeti alkalmakon kívül, hivatalosan hetente egyszer (pénteken 19:00 órakor) jön össze az ifjúság.
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter
IMG_1583A kamarakórus12 főt számlál. Megalakulását nem tudjuk konkrét időponthoz kötni. Néhány éve egy vendégszolgálaton együtt énekeltünk, és „így maradtunk”.
Fontosnak érezzük, hogy ének-zenei szolgálatunkkal színesítsük a gyülekezetben zajló munkát, helyettesítsük és tehermentesítsük a nagykórust, több gyakorlást igénylő, nehezebb műveket is megtanuljunk, és a lelkipásztort elkísérjük, támogassuk a vendégszolgálatban.
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter

thumb_IMG_6273A vasárnapi iskolai oktatás a gyülekezetünkben 5 (8-10 fős) csoportban történik.

Célja: a gyermekek hitbeli nevelése, bibliaismeret megszerettetése, Isten megismertetése.

Menü

Igehirdetések videón!

youtubelogo

A perc igeverse

Féljétek az Urat, ti szentjei, mert nem szűkölködnek az istenfélők. Az oroszlánok is sínylődnek, és éheznek, de akik az Úrhoz folyamodnak, nem nélkülözik a jót.
A zsoltárok könyve 34:10-11

Programok röviden

2018.10.14. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Tóth Zoltán
Vác Alsóvárosi Református Templomban

2018.10.18. csütörtök 18:00
Bibliaóra
Igehirdető: Merényi Zoltán

2018.10.21. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Vác Alsóvárosi Református Templomban

2018.10.22-25: takarítás
Várunk mindenféle munkára, bármilyen korosztályból mindenkit!
Jelentkezni Révész Sándornál, vagy Kulcsár Gábornál

2018.10.26-28.: Ifjúsági találkozó

2018.10.28. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: vendég

2018.10.31. csütörtök 18:00
Bibliaóra
Igehirdető: Meláth Attila

2018.11.04. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Úrvacsora

2018.11.04. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2018.11.08. csütörtök 18:00
Bibliaóra
Igehirdető: Meláth Attila

2018.11.11. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: vendég
Hálaadónap

2018.11.11. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Floch Gábor
Hálaadónap

A gyülekezet részletes programjának
excel táblázata xlsxide kattintva
 tölthető le

(2018.szept.-2019.jan.)


 

Követés

letöltés
face_small