Kik a baptisták?

IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter

 

www.baptist.hu

A kétezer éves keresztyénség ideje alatt a reformációval egy időben jött létre az a bibliai alapelveket követő evangéliumi ébredési mozgalom (anabaptizmus), melynek mai utódai vagyunk. Magyarországra több mint 475 évvel ezelőtt érkezetek Svájcból az első baptista hitelveket valló misszionáriusok, akik közül sokan hitük miatt mártírokká lettek.

bemerts.jpg
A népegyházi protestáns hittestvérektől a baptistákat az különbözteti meg, hogy a bibliai hitvalló felnőtt keresztséghez ragaszkodnak, és azt, Jézus példáját követve, vízbe való teljes alámerítéssel gyakorolják. Innen kapták az újszövetségi görög nyelvből eredő nevüket is: baptista = bemerítve keresztelő.

Legnagyobb létszámban a baptisták az amerikai kontinensen élnek. A nagyvilágon élő baptisták száma – családtagjaikkal együtt – megközelíti a százmilliót. Hazánkban 150 éve működik szervezett formában a baptista misszió. Jelenleg kettőszázezerre tehető a Kárpát-medence területén élő magyar és más nemzetiségű hitvalló baptisták és hozzátartozóik létszáma.
Hitvallásunk elemei:

  • A Szentírás, mely a világot - és benne az embert is - teremtő Isten kijelentése, az egyedüli és kielégítő forrása életgyakorlatunknak és teológiai gondolkodásunknak.
  • Valljuk, hogy a lét zavarainak forrása az Isten elleni lázadás, és hogy az emberi élet csak az Úr Jézus Krisztus váltságműve által rendeződhet és válhat teljessé itt a Földön, és a földi élet után, az örökkévalóságban.kereszt.jpg
  • Azokat, akik az Úr Jézus Krisztus helyettes áldozatát elfogadták, életüket neki átadták, hitük nyilvános megvallása után alámerítéssel kereszteljük meg. (Elnevezésünk is innen származik: „alámeríteni”, „baptidzein” a Biblia újszövetségi részének eredeti, ógörög nyelvében.)
  • A helyi gyülekezetek teljes felelősséggel végzik szolgálatukat, irányítják életüket. Természetesen szükségesnek tartjuk testvéri közösségápolás és együttmunkálkodás céljából a szövetségekbe, egyházba való tömörülést.
  • Az adott társadalomban igyekszünk krisztusi lelkiismeretünk szerint felebarátaink javára élni.
  • Tudjuk, hogy az Úr Jézus Krisztus vissza fog jönni, és mindenkinek elé kell állnia, hogy számot adjon életéről.
Módosítás: 2010. január 23. szombat, 15:08

Menü

Igehirdetések videón!

youtubelogo

A perc igeverse

Örüljön az ég, örvenjen a föld, és mondják el a népeknek, hogy uralkodik az Úr! Zúgjon a tenger a benne levőkkel, vígadjon a mező és minden, ami rajta van. Ujjongnak majd az erdő fái az Úr előtt, amikor eljön, hogy ítélkezzék a földön.
A krónikák I. könyve 16:31-33

Programok röviden

2018.11.25. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: id. Kulcsár Tibor

2018.11.25. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Merényi Zoltán

2018.11.27. kedd 18:00
Női kör

2018.11.29. csütörtök 18:00
Bibliaóra
Igehirdető: Meláth Attila

2018.12.02. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Úrvacsora
Gyülekezeti óra

2018.12.02. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
1.advent

2018.12.06. csütörtök 18:00
Bibliaóra
Igehirdető: Merényi Zoltán

2018.12.09. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2018.12.09. vasárnap 17:00
Bemerítési istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
2. advent

2018.12.11. kedd 18:00
Női kör

2018.12.13. csütörtök 18:00
Bibliaóra
Igehirdető: Tóth Zoltán

2018.12.15. szombat 19:00
Vox Humána és a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar
Karácsonyi hangversenye

2018.12.16. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2018.12.16. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Merényi Zoltán
3. advent

2018.12.20. csütörtök
Fadíszítés

2018.12.23. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
4.advent
Utána nyugdíjasok karácsonya közös ebéddel

2018.12.25. kedd 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Karácsony

2018.12.25. kedd 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Gyermekek karácsonya

2018.12.30. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2018.12.31. hétfő 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Óév

2019.01.06. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Úrvacsora

2019.01.06. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

 

 

 

A gyülekezet részletes programjának
excel táblázata xlsxide kattintva
 tölthető le

(2018.szept.-2019.jan.)


 

Követés

letöltés
face_small