2018. november 14. szerda, 12:45

Isten irántam érzett szeretete határtalan

Írta: R.Adél
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter

halaado 2018Hálaadó napra gyűltünk össze Vácott, 2018. november 11-én. Szép számmal jöttek el a környező gyülekezetekből is együtt dicsőíteni Istent végtelen szeretetéért.

Ma, minden feltétel adott, ahhoz, hogy jól éljünk. Mindenkinek van hálára oka. Isten irántunk érzett és gyakorolt szeretete határtalan. Az ige élő és Isten kegyelme megtapasztalható - hangzott az imaórai buzdítás Széll Barnabástól.
Egész nap vissza csengtek a 103. zsoltár szavai. „Áldjátok az Urat, ti teremtményei, mindenütt, ahol uralkodik! Áldjad lelkem, az Urat!” 103.zsoltár 22.vers.
Hálát adtunk a jubiláló 5-10-15 és így tovább - bemerített testvérekért. Mindnyájan egyénenként hálásak vagyunk Isten jóságáért, Jézus Krisztusnak az értünk, bűneink eltörléséért elszenvedett kereszthaláláért. „Emlékezzél meg és térj meg” – hangzott a felhívás.
Házaspárokat is köszönthettünk, akik 20-30-40 éve együtt élnek szeretetben. Gyülekezetünk fontos alapköve a család és a házaspárok.
Az igehirdetésben délelőtt Meláth Attila lelkipásztorunk a sánta emberről szólt, akit Péter meggyógyított. (Apcsel 3: 1-11.) A hálaadás több mint egy napi megemlékezés, több mint öröm, vagy vidámság. Láttuk a bemerítetteknél és jubileumot ünneplő házaspároknál is, hogy következménye van annak, amit 5-10-50 éve tettek. El jut-e a lelkem, a szellemem Jézushoz az igaz Istenhez, vagy a kapu előtti világi térben ülök, hogy alamizsnát kérjek Tőle. Ma sem lehet hálát adni Istennek úgy, hogy a mögötted lévő héten össze-vissza kóboroltál. Szakíts ezzel, ne csak koldus legyél! A Hála életet formáló élet stílus! Jézus Krisztushoz bűnösen és csak úgy lehet jönni, hogy ne csak a kapuig érjen el az ember. Hit által Jézus Krisztusban igazi ajándékunk van. Mondd el a jó hírt. Aranyom és ezüstöm nincsen, de Jézus Krisztusra mutatásunk van. Ha megtértünk és újjá születtünk legyen ez hála ok. Ajánljuk fel Istennek a segítségünket a nem hívőkért! Ezen a délelőttön énekkarunk Tóka Szabolcs kíséretével énekelt, többször kifejezve Isten iránti hálánkat.
Tovább a képekhez!

Délután folytatódott ünneplésünk az ifjúság újonnan alakult énekcsoportja vezette a hálaadást. Igét Floch Gábor balatonszemesi lelkipásztor hirdetett Fil. 4:11b-13 alapján. Mi sima napos életet szeretnénk élni szivárvánnyal. Ne úgy tedd fel a kérdést, ahogy szoktad, hogy miért történt ez velem. Úgy tedd fel, egy betűt megváltoztatva, hogy kiért, és tisztábban fogod látni a veled történteket. Minden próba azért van az életünkben, hogy tanuljunk belőle. Egyik hit hős sem úszta meg a próbákat. Gyakran kerülünk padlóra, de Isten gyermekei felállnak. Isten azt kiáltja neked, hogy elvégeztetett! Érted! Tedd le a fegyvert! Ján 3:16
Délelőtt és délután is bizonyságtételeket hallgathattunk meg. Hálaadást Jézus Krisztusért, házastársért, családért, gyermekekért, unokákért, munkáért, egészségért, anyagi javainkért. Hála Isten jóságáért, mindennapi segítségéért.
„Áldjad lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldjad lelkem az Urat, és ne feledd el mennyi jót tett veled!” Zsoltárok 103:1-2

Módosítás: 2018. november 14. szerda, 12:54

Menü

Igehirdetések videón!

youtubelogo

A perc igeverse

Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek.
Az apostolok cselekedetei 3:19

Programok röviden

2018.11.25. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: id. Kulcsár Tibor

2018.11.25. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Merényi Zoltán

2018.11.27. kedd 18:00
Női kör

2018.11.29. csütörtök 18:00
Bibliaóra
Igehirdető: Meláth Attila

2018.12.02. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Úrvacsora
Gyülekezeti óra

2018.12.02. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
1.advent

2018.12.06. csütörtök 18:00
Bibliaóra
Igehirdető: Merényi Zoltán

2018.12.09. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2018.12.09. vasárnap 17:00
Bemerítési istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
2. advent

2018.12.11. kedd 18:00
Női kör

2018.12.13. csütörtök 18:00
Bibliaóra
Igehirdető: Tóth Zoltán

2018.12.15. szombat 19:00
Vox Humána és a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar
Karácsonyi hangversenye

2018.12.16. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2018.12.16. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Merényi Zoltán
3. advent

2018.12.20. csütörtök
Fadíszítés

2018.12.23. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
4.advent
Utána nyugdíjasok karácsonya közös ebéddel

2018.12.25. kedd 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Karácsony

2018.12.25. kedd 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Gyermekek karácsonya

2018.12.30. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2018.12.31. hétfő 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Óév

2019.01.06. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Úrvacsora

2019.01.06. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

 

 

 

A gyülekezet részletes programjának
excel táblázata xlsxide kattintva
 tölthető le

(2018.szept.-2019.jan.)


 

Követés

letöltés
face_small