Véradás

IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter
veradas1

Vége a napnak. Hazafelé mész a kocsiddal. Bekapcsoltad a rádiót. A recsegő adáson keresztül hallasz egy kis faluról, valahol távol Indiában, ahol a falu három lakója váratlanul és nagyon furcsa módon meghalt. Valami olyan influenza okozta a halálukat, amiről még soha senki nem hallott. Igazából nem is influenza, és tulajdonképpen csak három emberről van szó.

Néhány orvos útban van, hogy kivizsgálják a dolgot. Aztán vasárnap a rádióban újabb híreket hallasz. Most már nem csak három emberről van szó, hanem harmincezerről, és most már a tévé is foglalkozik a témával. Egy olyan különleges járványról van szó, amilyennel még nem találkozott az emberiség. 

Hétfő reggel, mire felkelsz, már minden újság vezércikke ez a történet. Most már nemcsak India, de Pakisztán, Afganisztán és Irán is megfertőződött, és mielőtt észbe kaphatnál, már mindenhol erről beszélnek. Az elnök tartott valami beszédet, amelyben elmondta, hogy ő is és a kormányban mindenki reménykedik, hogy minden rendbe jön. De mindenki elmélázik egy kicsit a bejelentésen, hogyan tudjuk távol tartani magunktól mindezt? És ekkor Franciaország elnöke, Európát sokkoló bejelentést tesz közzé: lezárják a határaikat.  Bármely érintett országból érkező repülőjáratra érvényes a zárlat, vagyis nem szállhatnak le a gépek az ország területén. A hír hallatán kiver a verejték, és lefekvés előtt kicsit tovább nézed a CNN nemzetközi műsorát. ...
Módosítás: 2010. március 18. csütörtök, 21:05

Menü

A perc igeverse

Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít.
Pál I. levele a korinthusiakhoz 10:23

Programok röviden

2018.07.10-15. Angol tábor

2018.07.15. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: vendég
Angoltábor záró

2018.07.19. csütörtök 19:00
Bibliaóra 
Igehirdető: Tóth Zoltán

2018.07.22. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Merényi Zoltán

2018.07.22. vasárnap 18:00
Istentisztelet
Igehirdető: Merényi Zoltán

2018.07.26. csütörtök 19:00
Bibliaóra
Igehirdető: Tóth Krisztián

2018.07.29. vasárnap egész nap
Kirándulás Szokolyán

2018.08.02. csütörtök 19:00
Bibliaóra 
Igehirdető: Meláth Attila

2018.08.05. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Úrvacsora

2018.08.05. vasárnap 18:00
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2018.08.09. csütörtök 19:00
Bibliaóra
Igehirdető: Tóth Krisztián

2018.08.12. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2018.08.12. vasárnap 18:00
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

 

A gyülekezet részletes programjának
excel táblázataxlsx ide kattintv
a tölthető le

(2018.ápr.-szept.)


 

Követés

face_small
twit