2007. október 01. hétfő, 23:14

Mindig egy lépéssel tovább

Írta: ftsc
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter

 

 

Isten munkája csodálatos! 10 éve, 1997. február 1-jén tértem meg! Ez a dátum a szívembe vésődött, mert ekkor találkoztam az Úr Jézussal személyesen! Semmihez nem volt fogható. 33 éves voltam, és Isten rámtalált. Katolikusként eljártam a templomba, szerettem a csöndet, a békességet, nyugalmat, ami onnan áradt. Volt időszak, mikor nem mentem, mikor a világ csábítása nagyobb és fontosabb volt. De ezen a februári napon Isten elkért tőlem MINDENT. Akkor még nem értettem ez mit jelent, és nem is adtam oda, most – 10 év elteltével – egészen világos.

Ez a szó – minden - visszavisz a múltba. Régen azt gondoltam, hogy nagy családom lesz, sok gyerekkel. Erre kis családom lett, egy gyerekkel (ő is férjhez ment 2006-ban.) Mivel tudtam, hogy két méhen kívüli terhesség után nem lehet gyerekem, ebből adódóan az „egyetlen”-t nagyon féltettem. Folyamatos rettegésben voltam, mikor egyedül ment iskolába, zeneórára, szakkörökre. A vasútnál azért dolgoztam 10 évig, mert a speciális beosztás miatt sokat lehettem otthon napközben. Ám az Úr megmutatta, hogy milyen az ő hatalma. Egy augusztus 21-i napon Szilvia lányom a Balaton parti sétából visszajövet, át akart szaladni a sínen. Én nem fogtam a kezét, ő, pedig rohant. Gyorsvonat jött, nem állt meg, csak dudált… Elájultam, mert tudtam, hogy vége. Egy idős néni rázott fel, és azt kiabálta, hogy él, nézzek oda, mert él. Nem mertem odanézni, mert nem hittem neki, és nem akartam látni a véres cafatokat, a szétroncsolt gyermektestet. Ráadásul az én egyetlenem volt! De Szilvia ott állt a töltésen, közvetlenül a sín mellett. Nem mozdult, csak állt. A vonat talán már Siófokon volt. ÉLT! De miért? Miért nem halt meg? A vonat szele miért nem kapta be, lökte el, a nyitott ajtók hogy nem érték el őt? Millió kérdés az élet ellen! Ráordítottam: Szilvi! Mit csináltál? Felém fordult. Arca hófehér volt. Nem sírt, nem kapott sokkot… aztán átrohant a sínpáron… vissza a nyaralóhoz. Valahogy eltámolyogtam én is a házig. A bal oldalam lezsibbadt. Két nappal később Gödre visszatérve hetekig injekcióztak (titokban), hetekig nem aludtam, és hetekig nem mertem elmondani a férjemnek, aki nem volt velünk ekkor. Napok múlva elővettem a Bibliát! Hosszú és nehéz időszak után kellett rájönnöm arra, hogy nem szabad senkit Isten elé tenni. A sorrend megváltozott.
 33 éves koromig fontos volt, hogy milyen ruha van rajtam, mit szólnak az emberek, milyennek látnak, hogyan ítélnek meg? Ma már az a fontos, Isten milyennek lát.

A Váci Baptista Gyülekezet egyik evangelizációs alkalmán – a régi imaházban – az utolsó sorban ültem. Meghívás alapján kerültem oda. Először nem értettem minek is jöttem el? De a prédikáció egyik alapigéje úgy szíven talált, hogy hazamenni is alig bírtam. Tudtam, hogy Isten szólít, akar tőlem valamit. „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek: mindazokat, akik hisznek az Ő nevében…”Jn1: 12
Kerestem a helyem a világban, a régi egyházamban. Szüleim elítéltek azért, mert rövid idő múlva baptista lettem! Nem értették. De a Biblia újra és újra megerősített! Isten szava erősebb volt minden bennem rejlő kétségnél, kétségbeesésnél, félelemnél, rettegésnél! A gyülekezet befogadta a lányomat is, engem is. Nagy harc volt, megedződtem benne, sőt Isten felkészített egy nagyobb harcra is. Egy intézmény megszervezése, elindítása újabb és újabb csatákat adott! Ismét az IGE által indultam utamra, s az ÚR ment előttem, így kapuk nyíltak, ajtók tárultak ki, és ettől kezdve ismét megláthattam Isten csodálatos munkáját. „Mindig egy lépés, ezt kérem tőled!” – hallottam imáim során. Egy lépés Uram, de merre? Mikor? Egyedül? Folyamatosan ezer és ezer kérdés volt bennem!

2005. augusztus 21. Tahi-vasárnap. Azon a vasárnapi igehirdetésen Isten Jákobtól kérte el Izsákot! Ő is odaadta mindenét! Én sem tehettem mást!
Egy lépés Szenczy Sándor felé, egyetlen kérdést intéztem hozzá, egy telefonszám és egy név volt a válasz.
Egy újabb lépés az újabb ember felé. Eredménye: éjszakákon át tartó böngészés a neten, a törvény-kupacok között.
Ismét egy-egy lépés: önkormányzat, ÁNTSZ, tűzoltóság, orvosok, védőnők családsegítők, tanárok!
Még egy újabb… plakátolás, hirdetések, prospektusok. Ismét lépni kell szülők, családok, iskolák…
 Azóta milliónyi, de megérte, a Szorgos Kezek Háza működik, a különböző fogyatékkal élők, pedig nagyon szeretnek ide járni. Ha látom a szülők boldog arcát, mikor gyerekeiket viszik el, vagy a buszról átadom őket, akkor tudom, hogy megérte Istenre hallgatni.

 Mikor 10 évvel ezelőtt követni kezdtem Jézust, azt gondoltam, hogy minden nagyon könnyű lesz. A család, a barátok, a rokonok mellettem állnak, hiszen látják a változást az életemen. De senki nem állt mellettem! Úgy tűnt elveszítem a családomat, mert nem értik az elveimet. A család azt gondolta, elveszítem a barátaimat is, mert ők katolikusok maradtak, én pedig baptista lettem. Megéri? –kérdezték. Jézusért mindent! Most 43 évesen megvan a családom, szeretem minden egyes tagját, és ők is viszont szeretnek. Megvannak a barátaim, és még mindig a katolikus templomba járnak, de tudunk együtt imádkozni, jókat beszélgetni Isten munkájáról! Olyan munkát végezhetek, amit Isten bízott rám, s általa legalább 30 családnak segíthetek kollégáimmal együtt.
És boldog vagyok, mert az IGE valósággá válhatott az életemben, s a Szentlélek vezetése az enyém is lehet, valamint… Isten gyermeke lehetek és a Megváltó szeretetét, közvetíthetem mindenkinek, akivel csak találkozom!
Legyen ezért minden hála és dicsőség az ÖVÉ!  És jöhet a következő lépés…

 

Csábi Melinda

 

 

 

Módosítás: 2007. október 08. hétfő, 19:08

Menü

A perc igeverse

Az embernek pedig ezt mondta: Íme az Úr félelme a bölcsesség, és a rossz kerülése az értelem.
Jób könyve 28:28

Programok röviden

2018.05.17. csütörtök 18:00
Bibliaóra 
Igehirdető: Meláth Attila

2018.05.20. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Pünkösd

2018.05.20. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Pünkösd

2018.05.24. csütörtök 18:00
Bibliaóra
Igehirdető: Meláth Attila

2018.05.27. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Merényi Zoltán

2018.05.27. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Merényi Zoltán

2018.05.31. csütörtök 18:00
Bibliaóra 
Igehirdető: Meláth Attila

2018.06.03. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Úrvacsora

2018.06.07. csütörtök 18:00
Bibliaóra 
Igehirdető: Meláth Attila

2018.06.10. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2018.06.10. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Gyerek évzáró

2018.06.14. csütörtök 18:00
Bibliaóra 
Igehirdető: Merényi Zoltán

 

A gyülekezet részletes programjának
excel táblázataxlsx ide kattintv
a tölthető le

(2018.ápr.-szept.)


 

Követés

face_small
twit