2018. január 03. szerda, 10:18

Karácsony - 2017

Írta: írnok
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter

 42 20171226 1570421890 1Az adventi várakozás idén is beteljesedett: elérkezett a karácsony, Jézus első földre jövetele.

Délelőtt az igehirdetés arra adott választ, hogy miért? Miért jött Jézus? Nem azért, hogy legyen egy romantikus, jó családi ünnepünk, vagy tudjunk karácsonyfát állítani, vagy az imaházban együtt tudjunk ünnepelni! Jézus maga mondta el János 10: 10-ben: azért jött, hogy életünk legyen, bővölködjünk. Azaz lehessen megváltott életünk, megmentsen a haláltól!
Van-e még lehetősége Jézusnak ebben a világban a célját betölteni? Adunk-e Neki helyet?
A délelőtt folyamán a felnőttek szolgáltak az istentisztelet keretében: Pazsitkáné Jobb Enikő (vers), Murányi Anita (szólóének), Zachorán Sándor, Rottek Réka, Tóth Kornélia, Martonné Lakati Viktória, Mészáros Márk (bizonyságtétel), Sipos Csaba (felolvasás).

Tovább a képekhez!

A délutáni alkalmon a gyermekek karácsonya volt.
Az ovisok harangjátékos éneke a bim-bamos karácsonyi hangulatot is elénk hozta. Karácsonyi köszöntő versük hangzott el a két számuk között.
Az iskolások 3, az ifjúság 1 jelenettel, egy "kezes pantominnal" különböző karácsonyi üzeneteket adtak elő, segítettek a magunk életére alkalmazni az isteni üzenetet.
A zenei szolgálatokat 1-1 gyermek, fiatal adta: Pazsitka Sári, Balogh Anna, Meláth Levi szólójátéka.
Meláth testvér a bölcsek története alapján hirdette az örömhírt: Jézus MINDENKIÉRT megszületett: a lenézett pásztorokért és a napkelet bölcseiért. A bölcsek átadták ajándékaikat és akkor új kijelentést kaptak: merre menjenek tovább. Nekünk a szívünk lehet az ajándékunk, azt kell átadnunk. Akkor mi is kaphatunk új kijelentést, a további életünkre vezetést.
Közös énekléssel, csillagszórógyújtással ünnepelt a gyülekezet, dicsőitette Istent szeretetéért.

A kategória további cikkei: « 2017. Ádvent 2017 - óév »

Menü

A perc igeverse

Arról fogják megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.
János evangéliuma 13:35

Programok röviden

2018.01.11. csütörtök 18:00
Bibliaóra
Igehirdető: Meláth Attila

2018.01.14. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2018.01.14. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Merényi Zoltán

2018.01.18. csütörtök 18:00
Bibliaóra 
Igehirdető: Meláth Attila

2018.01.21. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2018.01.21. vasárnap 18:00
Ökumenikus Istentisztelet
Evangélikus templomban

2018.01.25-26. csütörtök-péntek 18:00
Ökumenikus Istentisztelet
Igehirdető: vendég

2018.01.28. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila

2018.01.28. vasárnap 18:00
Ökumenikus Istentisztelet
Refomátus templomban

2018.02.01. csütörtök 18:00
Bibliaóra 
Igehirdető: Meláth Attila

2018.02.04. vasárnap 10:00
Imaóra, istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
Úrvacsora

2018.02.04. vasárnap 17:00
Istentisztelet
Igehirdető: Meláth Attila
BVSZ vasárnap

2018.02.08. csütörtök 18:00
Bibliaóra 
Igehirdető: Merényi Zoltán

2018.02.10. szombat
Fiatal Felnőttek Konferenciája
Előadó: Téglási Lajos

A gyülekezet részletes programjának
excel táblázata xlsxide kattintva tölthető le
(2017.dec.-2018.ápr)


 

Követés

face_small
twit