2017. november 23. csütörtök, 13:16

Október 27 - Reformáció

Írta: írnok
IWIWGoogle bookmarkFacebookTwitter

reformacio 500A reformáció 500. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat keretében gyülekezetünk két alkalmon is énekkarával képviseltette magát.

Október elején egy zenés áhitaton vehetett részt a budapesti Deák téri Evangélikus templomban. Több társegyház különböző énekcsoportja különböző stílusban adott elő egy énekblokkot, ezzel is dicsőítve Istent. Az igehirdetés a reformáció jelentőségéről szólt.
Október végén a városunkban megrendezett emlékünnepen is részt vettünk. Itt is különböző csoportokban, különböző módon, formában voltak jelen a társ-egyházak. Többek között a város Ifjúsági Fúvós-zenekara hangolta fel, majd énekeltette meg a hallgatóságot. A református testvérek irodalmi összeállítást készítettek a reformátorok írásaiból. Üde színfolt volt az evangélikus ovisok énekcsokra. A Gryllus testvérek megzenésített zsoltárokat énekeltek. Megtisztelte a városi megemlékezést az emlékévet szervező Államtitkár Úr is.
A városban jelen lévő egyházi vezetők gondolataival zárult az alkalom.

Módosítás: 2017. november 23. csütörtök, 13:28
vissza a tetejére